Aurora P. Hill: Wo ai ni[1] 

/2022/

Klári idegesen tördelte a kezét, és megint kinézett az öltöző ablakán. Odakinn zavartalan napsütésben egy csapat fiú focizott az iskolai pályán. Azt hitte, már véget ért az edzés, de annyira izgult, hogy elnézte az órát, és túl korán érkezett. Vajon meddig tart még?

Szeme a labda után száguldó fiúkat nézte, amikor megtalálta köztük a tizenkettes számot viselő srácot. Ő volt Jian, a Kínából érkezett cserediák, aki a megérkezése után szinte azonnal levette a lábáról Klárit. A fiú még az év elején érkezett a lány osztályába, hogy a magyar nyelvet gyakorolja. A szülei nagyon örültek a lehetőségnek, mert Jian édesanyja szintén magyar származású volt, és bár a fia ismerte a nyelvet, ez az év sok előnnyel járt a számára.

Klárit megbabonázta a jófiús külső, a hibátlan modor és a fiúból áradó egzotikus energia. Jian mindenben részt vett, ami egy fiút érdekelhet tizenhét évesen, így szinte azonnal belépett a focicsapatba, a kézilabda-klubba, és ha úgy alakult, akkor kosarazni is eljárt. Az osztálytársai jó fejnek tartották, mindig kapható volt egy kis tréfára, emellett segített nekik megérteni a matematikát meg a fizikát. Jiannak jó érzéke volt a reál tárgyakhoz.

Klári ezzel szemben csak a külseje miatt volt feltűnő jelenség. Hosszú, vörös haja és szeplős arca miatt sokszor érezte, hogy a többiek bámulják, és ő nem szerette ezt a megkülönböztetést. Igyekezett a háttérben maradni, és az egyetlen hely, ahova szívesen eljárt, az az iskolai kórus volt. Az alt szólamban énekelt, és szerette, ha elvegyülhet a többiek között. A reál tárgyakkal sem volt kibékülve, de Jian miatt egyszer bement a matekos különórára. A fiú természetesen erről nem szerzett tudomást, és Klári örült neki, hogy végül feltűnés nélkül kiosonhatott a teremből.

Sosem volt bátor lány. A barátnői már többször jártak és szakítottak fiúkkal, de ő nem akart ilyen helyzetbe kerülni. Inkább füllentett, ha bulizni hívták, és bár ilyenkor kicsit rosszul érezte magát, úgy vélte, jól döntött.

Aztán jött Jian. A srác jóképű volt és udvarias. Épp az esete, holott azelőtt sosem hitte volna, hogy pont a világ másik végéről jön majd valaki, aki tetszik neki. Márpedig Jian lett ez a valaki. Vele még járna is, ha... nem lenne a holnap.

Az iskolai évnek vége, és Jian visszautazik Kínába. Soha nem jön vissza többet. Klári napokig sírt, amikor megtudta, mikor megy a fiú gépe. Lemondta az utolsó bulit is, amit Jian tiszteletére rendeztek az osztálytársai. Képtelen lett volna odamenni, és mosolyogni, amikor a szíve odabenn majd' szétszakadt.

Éles füttyszó hangzott a pálya felől, és Klári összerezzent. Vége! Hallotta, ahogy az edző még egyszer utoljára elköszön a srácoktól, és Jian tiszteletére elharsogják a csapathimnuszt. Ezután lábdobogás hallatszott, és a focicsapat tagjai gyorsan visszarohantak az öltözőbe. Jókedvűen beszélgettek, és néha egy-egy hangos nevetés is felcsattant a szomszédban.

Klári csendben volt. Nem akarta, hogy bárki észrevegye, bár a fiúk sosem jöttek át a lányok részlegébe. Közben halk vízcsobogás hallatszott, vagyis a fiúk letusoltak az edzés után. Aki végzett, hangosan köszönve elhagyta az öltözőt:

- Na, csá, fiúk!

- Holnap utoljára, öcsi! Viszek neked zsepit!

Klári egymás után ismerte fel osztálytársai hangját, és mindig kinézett az ablakon, ha valaki távozott. Időközben megint inába szállt a bátorsága, és úgy döntött, inkább hazamegy. Utálta magát érte, hogy ilyen gyáva, de úgy érezte, nem tudna mit mondani Jiannak.

Várt néhány percet, majd óvatosan kinézett az öltöző ajtaján. A fiúk már messze jártak, így felsóhajtott, és kilépett a macskaköves járdára. A nyár már javában tombolt, az utolsó iskolai nap után a legtöbben nyaralni indultak, ahogy Klári is ezt tervezte. Kórustáborba megy, ahogy minden évben, mert szerette a változatos programokat.

- Hát te?

Klári megrezzent a hangra, és összenézett az öltözőből kilépő Jiannal. A fiú haja nedvesen csillogott a zuhany után, a nyári melegben percek alatt megszárad majd.

- Ööö... Bocs. Azt hittem, hogy mindenki elment - nyögte ki a lány. Miért nem tudott várni öt másodpercet?

- Összeszedtem a cuccomat, ezért vagyok én az utolsó - emelte fel a fiú a táskáját, amiből kilógott a focicsukája. - Este pakolnom kell.

Klári a helyzet ellenére megint elszomorodott. Jian emlékeztette arra, ami már egy ideje bántotta.

- Értem. Mikor indulsz? - kérdezte végül, holott leginkább hanyatt-homlok menekült volna innen. A lába azonban a földbe gyökerezett, és megpróbált nem szemkontaktusba kerülni a fiúval.

- Holnap délben - hangzott a válasz, és Jian letette a táskát maga mellé. - Vársz egy kicsit? Gyorsan körbenézek, nehogy itt maradjon valami.

Klári szíve megdobbant, és idegesen gyűrögette a szoknyája ráncát a derekán. Ha Jian kéri, akkor megvárja.

A fiú alig egy perc múlva visszajött, és elmosolyodott.

- Örülök, hogy legalább itt összefutottunk - szólalt meg.

- Tényleg? Miért? - pirult el Klári.

- Nem voltál ott a bulin. Aztán a tegnapi órán sem - sorolta Jian, miközben becsukta az öltöző ajtaját. - Hiányoltalak.

A lány szíve dörömbölt a mellkasában. Hiányzott Jiannak? Ugyan, miért? Az örömét egy másodperccel később kételkedés váltotta fel, és felvonta a szemöldökét.

- Te most ugratsz engem.

A fiú megdöntötte a fejét.

- Dehogyis. Vártam, hogy megjelensz. Azt hittem, hogy direkt késel. Lehet, hogy a többiek bevették, de én nem hittem el, hogy beteg vagy.

Klári elsápadt. Ennyire átlátszó lett volna a hazugsága?

- Tényleg nem voltam jó passzban.

- Az nem ugyanaz - nevetett fel Jian, és összefonta karját a mellkasán.

A pólóján egy sasmadár tárta ki méretes szárnyait. A lány végre összenézett a fiúval. Kibukott belőle a vallomás:

- Nem akarom, hogy holnap legyen.

Jian láthatóan meghökkent a szavak hallatán, és lassan leeresztette a karját.

- Miért?

Klári beharapta az ajkát, és idegességében lehunyta a szemét egy pillanatra. Most vagy soha! Újra felnézett, és kibökte:

- Kedvellek. - Jian elkerekedő szeme láttán gyorsan magyarázkodni kezdett: - Úúúgy értem... jó fej vagy, és talán maradhatnál... a nyárra. Télre. Jövőre. - Zavarában a kezébe temette az arcát, és azt kívánta, bárcsak elnyelné a föld.

Egy pillanat múlva Jian érintette meg a kezeit, és finoman elhúzta őket a szeme elől. Klári arca kipirult, szemét lesütötte, és nagyot nyelt. Megpróbálta elvonni a kezét, de a fiú nem engedte.

- Csacsi vagy - szólalt meg kedvesen. - Épp az utolsó előtti napomon kell ezt mondanod?

Klári felnézett, és a sötétbarna szempár őt figyelte.

- Ne haragudj! Nem kellett volna...

- De, igen.

Jian tekintete ide-oda vándorolt a lány arcán, és megállapodott pihegő ajkán. Klári kicsit elhúzta a fejét.

- Megláthatnak. Én... még nem...

A fiú megint összenézett vele, és szemében felismerés csillant.

- Nem volt még senkid?

Klári megcsóválta a fejét, és újra megpróbálta kihúzni a kezeit Jianéból.

- Engedj el! - kérte halkan, ám amikor a fiú eleresztette, mégsem tudott elrohanni.

Az egész helyzet olyan hihetetlen és különleges volt, hogy maga sem tudta már, mit akar. Jian nem erősködött, csak várt. Közben a szeme nem keresett mást, kizárólag Klári tekintetét fürkészte.

- Tudtam, hogy rossz ötlet volt várni - jelentette ki.

- Mire?

- Járni akartam veled.

Klári felkapta a fejét, és azt hitte, rosszul hall. Magára bökött.

- Velem? Velem nem akar járni senki.

- Dehogynem. Én.

Klári most már nem tudott másfelé nézni. Érezte, hogy a fiú őszintén beszél, de valamit nem értett.

- Akkor miért nem szóltál? - kérdezte csendesen.

Jian beletúrt a hajába, és látszott rajta, hogy megfontolja, amit mondani akar:

- Kivártam. Azt hittem, hogy van fiúd, és ezért nem jössz bulizni soha. Úgy tűnik, rosszul gondoltam, és már rég léphettem volna. Különleges lány vagy.

Klári elvörösödött, de a szája sarkában megjelent egy apró mosoly. Jian viszonozta a gesztust, és lassan kinyúlt a lány kezéért. Összefonták az ujjaikat, és egymás szemébe néztek.

- Azért nem mentem bulizni, mert tartottam tőle, hogy unalmasnak találsz.

Klári szavaira a fiú hitetlenkedve megcsóválta a fejét.

- A legszebb lány vagy az osztályban. Nekem legalábbis. Nagyon örültem, amikor jelentkeztél a fakultációra, pedig nem is szereted a matekot.

- Miattad mentem oda - vallotta be a lány, és érezte a fiú lágy parfümillatát. - Azt hittem, nem is vettél észre.

- Téged mindenhol észreveszlek.

Jian Klári elé lépett, és lehajolt hozzá. A lány nem gondolkozott, és hagyta, hogy a fiú megcsókolja. Az élménytől libabőrös lett a karja, és azt akarta, hogy örökre így maradjanak. Jian kissé elhúzódott tőle, de ő többet kívánt. Odasimult a fiúhoz.

- Még...

Ajka megadón szétnyílt, és úgy fogadta Jian következő csókját. Azt egy újabb követte, majd még egy, aztán még sokkal több. Amikor a bőre már sajgott a csókoktól, átölelte a fiút, és ráhajtotta a fejét a vállára. Jian magához vonta, és megsimogatta a hátát.

- Ha ősszel visszajönnék... - kezdte, és Klári gyorsan ránézett.

- Visszajössz? - kérdezte reménykedve.

Jian elmosolyodott.

- Az attól függ, mit válaszolsz. Ha visszajövök, jársz velem?

Klári boldogan bólogatott.

- Igen. De... Tényleg nem maradhatsz egy kicsit még?

A fiú kissé elkomorodott.

- A jegyemet a suli foglalta, nem mondhatom le. Mindenképp el kell utaznom holnap. Viszont van egy meglepetésem.

Belenyúlt a zsebébe, és elővette a telefonját. Gyorsan feloldotta, és megmutatott Klárinak egy névlistát. A lány felkiáltott:

- Ott a nevem! De mi ez?

Jian kinagyította a képet, így jól látható volt a lap tetején a megnevezés:

NYÁRI KÓRUSTALÁLKOZÓ - HONG KONG

- Az igazgató irodájában fotóztam le, amikor behívott az év végi értékelőre - magyarázta Jian. - Ott hevert az asztalán a levél, és amikor volt rá alkalmam, csináltam róla egy képet.

- Ez mit jelent? - Klári értetlenkedve nevetgélt. - Nem is hallottam erről.

- Szerintem nemsokára mindenki megtudja. Mikor van az utolsó próbátok?

- Ma este - felelt a lány, és izgatott lett. - Hogy mondom ezt el anyáéknak?

Jian felvonta a szemöldökét, és elvigyorodott.

- Tehát jössz?

- Persze, hogy megyek! Viszont te nem Hong Kongban laksz - szontyolodott el Klári.

- Én nem, de a nagynéném igen - kacsintott a fiú. - Majd meglátogatom, és közben benézek a találkozóra is.

A lány most már tényleg izgult, és újra megnézte a képet Jian telefonján. Tényleg ott volt a neve. Csengey Klára.

- Tényleg utaznál annyit?

A fiú elmosolyodott, és odafordult Klárihoz. Eltette a telefonját, átkarolta a lányt, és az egyik kezével megcirógatta az arcát. Tekintetük ismét összefonódott, majd egy másodperc múlva heves csókban forrtak össze. Jian ujjai a lány vörös fürtjeibe túrtak, és Klárin eluralkodott a szerelem.

Azt hiszem, ez egy igen.

A kabócák éneke egybefolyt a fák lágy susogásával.

[1] Wo ai ni: Szeretlek (kínai/mandarin nyelven)