Adelin és Ettran
/A szerzői jog értelmében az alábbi néhány szövegrészlet bizonyítottan a saját szellemi tulajdonom, amelynek részleteiben vagy teljes egészében történő megjelenéséhez, átdolgozásához, bármiféle felhasználásához nem járulok hozzá./
"Aslios már válaszolni készült, mire beszélgetés hangját hozta a szél. Azonnal pozíciót váltott. Lehasalt a földre, magával húzta a lányt, és a kettejük fejére borította a köpenyeket. Hangja felcsendült Gabriela fejében, miközben egymásra néztek.
- Ha nagyon veszélyes lesz, elmegyünk. Attakő van a kezemben.
- Mire várunk? Menjünk! - A lány Moram segítségével válaszolt.
- Hátha hallunk valamit, ami hasznunkra válik.
- De meglátnak minket! - ellenkezett Gabriela.
- Nem fognak. Láthatatlanná teszem magunkat.
A lány mélyen beszívta a levegőt. Túl jól emlékezett még arra az estére, amikor Aslios Raza istállójában eltüntette őt Thenard vizslató szeme elől. Akkor Frena csak egy jól sikerült próbálkozásnak minősítette a dolgot, és Asliosnak nagyon kellett koncentrálnia. Vajon ezúttal ügyesebb lesz? Talán gyakorolt azóta. Elvégre most kettejüket kell eltüntetnie...
Hirtelen kavicsropogást hallottak a dombocska aljáról, és a fiú jelezte neki, hogy nagyon figyeljenek. Gabriela arra gondolt, hogy üldözőik hasonlóan gondolkodtak, és feljöttek a barlang tetejére körülnézni. Nagyszerű. Nekik is pont itt kellett várakozni... Egy hangocska a fejében viszont ellenkezni kezdett. Nincs más hely, ahova elbújhatnánk, elvégre a táj sivár. Mi van, ha Aslios pontosan ezzel az eshetőséggel számolt, és azt akarta, hogy az utánuk küldött csapat ugyanoda jöjjön, ahol ők rejtőznek? Máshogy esélyük sem lenne hallani, ha esetleg elejtenek egy-egy információmorzsát.
A lány már értette, miért vannak ők is itt. Ettől azonban egyáltalán nem lett nyugodtabb, elvégre a hat emberből csak egynek kell rájuk lépni, máris felfedezik őket. Remélte, hogy erre nem kerül sor.
Aslios egész testében feszültség vibrált, az arcára kiült a koncentráció. Mintha a legutolsó utáni pillanatra várna, amikor majd elmenekülhetnek innen. Mivel semmi nem takarta őket a köpenyükön kívül, azonnal észrevehetik őket, ha a fiú láthatatlanná tévő trükkje nem sikerülne. Mindenesetre nem akarta az ördögöt a falra festeni, így csak a várakozás maradt.
A kavicsropogás zaja elhalt. Egyszerre egy férfi hangját hallották maguk mellett.
- És most? - A hang mély és ideges volt. Gabriela csak arra tudott gondolni, hogy a csel bejött, mert nem vették észre őket.
Egy másik, hasonlóan feszült hang válaszolt:
- Ide jöttek, ez biztos. Ashur jelzett már?
- Amikor átrepült, már nem látta őket - hangzott a felelet. - Különben azonnal riasztott volna minket.
Gabrielában egyszerre több kérdés is felmerült, de nem merte megzavarni Asliost, aki még mindig összpontosított a fejükre borított köpeny alatt. Ekkor egy harmadik hang is csatlakozott a beszélgetőkhöz, kicsit távolabbról.
- Hogyan veszíthettük el őket? - Komor, mogorva és parancsoló volt. Talán ő lehetett a főnök.
- Nem tudom. Innen nem mentek tovább. - Megint a második hang válaszolt.
- Akkor hogyhogy nem találjuk őket?! - A főnök dühös volt. - Biztos voltam benne, hogy estére már a tömlöcben ülnek.
Gabriela megborzongott a kijelentésre.
- Ashur elég messzire ellát. Várjuk meg, mit mond! Talán meghúzták magukat valahol.
- Ezen az átokverte helyen nincs egy emberméretű búvóhely! A hegy legalább félnapi járás! Képtelenség elbújni.
Vagyis itt sem olyan megszokott dolog az attakő, gondolta magában Gabriela. Másképp biztosan nem így zajlik a beszélgetés. Emiatt némi előnyt érzett a javukra, és örült, hogy az ő zsebében is lapul egy.
Kis ideig mindenki hallgatott, majd ismét felhangzott a kavicsropogás, ami Gabriela füle mellett halt el. Az egyik követőjük közvetlenül mellettük áll! Azon fohászkodott, hogy az illető ne kezdjen el járkálni, különben biztosan keresztülgyalogol rajtuk... Aslios csak arra képes, hogy ne látszódjanak. Arra nem, hogy a testükön bárki keresztülléphessen.
- Visszatért már? - kérdezte mogorván a főnök.
- Még nem, uram. Bármelyik percben jöhet. A táj nekünk kedvez.
A hangból ítélve a főnök köpött egyet, majd megint léptek zaja hallatszott. Percekig nem történt semmi, amikor egyszerre éles vijjogás hangzott fel a távolban.
- Már látom!
A vijjogást szárnycsapások zaja váltotta fel, és Gabriela biztos volt benne, hogy egy sas vagy egy ahhoz hasonló madár lehet a kém. Ez nem jó.
- Sehol nincsenek.
Újabb szitkozódás hallatszott valahonnan messzebbről.
- Küldd el újra! Ez lehetetlen!
- Neki is pihennie kell. Egész nap úton vagyunk.
Rövid szünet után a főnök döntést hozott.
- Tábort verünk. De nem itt, mert még a vérem is megfagy éjjel.
Ez az, gondolta magában a lány. Menjetek csak!
- Szedj össze mindenkit! Indulunk!
A mellettük álló férfi elindult a parancsra, ahogy a társai is. A főnök még egy darabig dühöngött, aztán a hangokból ítélve jókorát belerúgott a kövekbe, hogy a mérgét levezesse. A lány érezte, ahogy egy kavics nekicsapódik a vállának. Nem kiáltott fel, pedig a fájdalom mellett meg is ijedt. Inkább beharapta a száját. Aslios csak egy pillantással kérdezte tőle, hogy jól van-e.
- Ez meg...
A főnök megindult feléjük. A férfi láthatta, ahogy a kavics egyszerűen nekiütközött valaminek, aztán arról lepattanva leesett a földre.
Aslios megmoccant. Kicsit felemelkedett, hogy a kardját elérje. Gabriela visszafojtotta a lélegzetét. Ha nem tűnnek el innen azonnal, vér fog folyni...
- Készülj! - hallotta a fejében a fiút, és ő már alig várta, mikor hagyják el végre ezt a csillagot.
Miután Aslios nem az attakövet, hanem a fegyverét tartotta a kezében, a lányban felrémlett az utazásuk egyik szabálya. Ha veszély esetén sem tűnnek el azonnal a helyszínről, annak oka van. Ez most egy ilyen helyzet lehet.
Egyetlen másodpercre voltak tőle, hogy a főnök odaérve felfedezze őket. A lány minden idegszálával a menekülésre koncentrált, és arra, hogy utolsó lehetőségként Asliosnál és nála is ott az attakő. Azt remélte, hogy a férfi tapogatózik kicsit a levegőben, majd odébbáll.
Aztán megtörtént.
A lány a fején érezte a főnök tenyerét, ahogy keresgélés közben ráakadt, és az ujjak már bele is markoltak a köpenybe. Ám ezzel egyidőben éles kiáltás harsant, ami miatt a férfi elrántotta a kezét, és elhátrált. A köpeny lecsúszott Gabrieláról. Szembenézett egy álarcos emberrel, akinek a szeme ijedelmet tükrözött. Aslios értett a rémületkeltéshez, mert egy semmiből felbukkanó lányfej még a legkeményebb katonát sem hagyja hidegen.
A főnök csak egyetlen másodpercre nézhetett a lányra, mert ekkor egy szürkés bundájú róka bukkant fel mellettük, és agresszívan nekirontott a férfinak.
Gabriela arra eszmélt, hogy Aslios felpattan mellette, megragadja a karját, és rohanni kezdenek lefelé. Kardját villámgyorsan visszacsúsztatta a hüvelyébe. Már nem voltak láthatatlanok.
- Itt vannak!!
A főnök a karjával igyekezett távol tartani a rókát, majd elordította magát. A lány legnagyobb ijedelmére újabb kiáltások és kardcsörgés zaja keveredett össze a sas vijjogásával.
Lélekszakadva rohantak, csomagjaik ide-oda ütődtek a hátukon, ami nehezítette a menekülést. Gabriela nem értette, Aslios miért nem használja az attakövet. Azt beszélték meg, hogy veszélyben Frena barlangjába mennek, ám ez még mindig nem történt meg. A fiú egyfolytában a tájat fürkészte, de a következő pillanatban elvonta a figyelmét a róka és a mellette rohanó ismerős alak.
Hitetlenkedve meredt előre. Ez Nival! Vajon micsoda véletlenek közjátékának eredménye az, hogy pont itt találkoznak?
Nival megállás nélkül száguldott feléjük. Az ellenség eközben megindult utánuk, mire a róka egy ezüstös villanással újra a férfiak elé vágott, hogy feltartsa őket.
Egyetlen pillanat műve volt. Lassítás nélkül elrohantak egymás mellett. Nival kinyújtotta a karját, Aslios kezébe nyomott valamit, majd egy szempillantással később egy felvillanó fénypontban köddé vált. Ezután Aslios futtában magához rántotta Gabrielát, és a másik kezében végre működésbe lépett az attakő.
Daro után Uule egészen mesésnek tetszett reggeli fényeivel és a már most meleg időjárásával. A sziklák közé érkeztek, ahol a Nivallal megbeszélt rejtekhely volt, vagyis senki nem láthatta meg őket azonnal. Gabriela csak azért bírt talpon maradni, mert Aslios még mindig fogta a derekát, máskülönben biztosan összeesett volna. Zihált a rohanástól. Ahogy a fiú elengedte, lerogyott a földre.
- Jól vagy? - Aslios a levegőt kapkodva leguggolt mellé. Az ő arcán is ott volt a fáradtság, az ijedtség, a bizonytalanság, ezer érzelem. - Mutasd!
Kikapcsolta a lány nyakán a köpenyt, ami suhanva lecsusszant a földre. Gabriela elhessentette a fiú kezét.
- Mit csinálsz?
- Megsérültél.
A fiú tekintete a ruha vállrészén lévő szakadásra vándorolt. Gabrielában csak most tudatosult, hogy az ellenség főnöke őt találta el azzal a kővel, és hogy eléggé lüktet a helye. Hagyta, hogy Aslios lefejtse a karjáról a ruhát, mire látta ő is, hogy a bőrén egy jó nagy vörhenyes, véraláfutásos folt éktelenkedik. Ezek szerint mégsem egy kis kavics találta el, hanem egy sokkal nagyobb kő.
Aslios elővette a vizestömlőt, és óvatosan lemosta a sebet.
- Van nálam nyavar - szólalt meg a lány. Belenyúlt a csomagja első részébe, hogy előhúzza a gyógyszeres zsákokat. - A kék szalagos az - nyújtotta oda a fiúnak, aki kioldotta a zsineget. - Csak szórj rá egy kicsit!
A nyavar csípett, de Gabriela nem mutatott fájdalmat. Aslios tiszta gyolcsot tekert a karjára, aztán visszahúzta rá a ruhát.
- Szerencsére nem vészes - jegyezte meg, majd sóhajtva nekidőlt egy sziklának.
Adtak maguknak pár perc pihenőt, aztán Gabriela megszólalt:
- Tudtad, hogy Nival ott lesz?
- Nem. - Aslios megdörzsölte az arcát. - Csak miután megláttam a rókát.
- Nival vándorlelke?
- Igen. A csoda vezette őt hozzánk.
- Vagy ő is követett minket - tette hozzá a lány.
- Nincs kizárva - hagyta rá Aslios, aztán felült.
Belenyúlt az egyik zsebébe, aztán kivette a kis papírgalacsint. Az nagyon apróra volt hajtva, és teljesen szétbontva sem volt nagyobb, mint egy pénzérme.
- Mi az? - kíváncsiskodott Gabriela.
Aslios megcsóválta a fejét.
- Egyelőre nem tudom. - Forgatta a papírt, végül kibetűzte az üzenetet. - Az áll rajta, hogy Iglis, öt nap, este, fogadás.
Gabriela semmit nem értett ebből.
- Ez egy kód?
- Inkább valami más. - Aslios fogta a kis cetlit, leöntötte vízzel, majd a felismerhetetlenségig összemorzsolta, hogy az egészből egy kis pacányi papírmassza maradt. Leöblítette a kezét, majd eltette a kulacsot. - Jegyezd meg te is! Öt nap múlva Iglisben kell lennünk, mert este fogadás lesz.
- Fogadás? - ismételte a lány. - Hol van ez a hely?
- Ygnu egyik városa - világosította fel Aslios. - A többin tűnődjünk később. Igyál, aztán induljunk!
- Hova?
- Összezavarjuk az ellenséget. Most, hogy felbukkantunk, vérszemet kaptak, és nem fogják feladni - egyenesedett fel a fiú. - Utazgatunk egy kicsit.
Gabriela felállt a helyéről. Leporolta magát, majd ismét a hátára terítette sötét köpenyét, és szorosan bekapcsolta a nyakánál. Leellenőrizte, hogy az öltözéke megfelelő, majd a haját is megigazította. A kontyból kiszabadult néhány aranyló tincs, így azokat gyorsan visszatömködte a hajrengetegbe. Aslios már készen állt, és halványan rámosolygott. A lány félreértette.
- Talán látsz valami nem odaillőt? - nézett végig magán.
- Dehogy. - A fiú kihúzta magát. - Minden tökéletesen rendben van rajtad.
Gabriela megvonta a vállát, miközben társa mellé lépett.
- Akkor jó. Menjünk!
Aslios magától értetődően megfogta a kezét, aztán kisétáltak a sziklák közül az uulei barlang felé vezető útra.
Minden órában más csillagon bukkantak fel. Remélték, hogy ezzel megtévesztik a követőiket, vagy azok hamarabb feladják, mint ők. Megbeszélték, hogy nem lépnek ki azonnal a barlangokból, nehogy csapdába essenek. Nem tudták, mi az ellenség taktikája, és akár várhatták volna őket a kijáratoknál. Ez nem történt meg, így tartották magukat a tervükhöz. Nagyon fárasztó volt barlangból barlangba bemenni, odabenn az idő múlását nem érzékelve egy teljesen más tájon felbukkanni, hozzá sem szokni, majd újra máshova menni.
A csillagok számát jelentősen csökkentette, hogy voltak tiltott végcélok, mint például maga Serbenia vagy a számukra ellenséges csillagok. A fiú Uule, Gazu, Dan és Daro zsinórjai között válogatott, ami a követőiknek is megkönnyítette volna a dolgát, ha azok logikusan gondolkoznak. Ygnun egyszer sem jártak.
Gabriela délutánra már nagyon elfáradt a folyamatos rohanásban.
- Nem bírom tovább... - bukott ki belőle, amikor megint Gazu zöld mezején bujdokoltak a magas fűben. Zihálva hátradőlt, és azon gondolkozott, hogy mikor lesz esélyük pihenni. A nap már érezhetően lefelé hanyatlott, közeledett az este és vele a veszélyes vadászidő.
A fiú hasonlóan fáradt volt. Láthatóan osztotta Gabriela véleményét, szavai azonban ellentmondtak ennek.
- Még nem vagyunk biztonságban. Gyanítom, hogy azt a sast küldik a magasba figyelni. Odafentről kiszúr minket, ha csak a legapróbb mozdulatot is tesszük. Egyelőre nem pihenhetünk sehol hosszabb ideig.
A lány aggódva hallgatta Asliost. Az sem nyugtatta meg, hogy a fiú lassan két napja alvás nélkül talpon volt. Tartott tőle, hogy egy kis hiba is végzetes lehet számukra, és fogságba esnek emiatt.
- Nincs olyan hely, ahova nem tudnak követni minket?
Aslios lehunyta a szemét. Egy percre elbóbiskolt, így nem is hallotta a kérdést. Amikor felriadt, hirtelen nem tudta, hol vannak, és bár nem telt le az idő, megint megragadta Gabriela karját, hogy felhúzza a földről.
- Menjünk!
A lány lábai alig engedelmeskedtek. Mintha mázsás súlyokat cipelt volna mindkét bokáján, az izmai égtek minden centiméteren. Ennek ellenére követte Asliost a sötétségbe, és már a zsinór színéről megállapította, hogy megint Danon fognak kikötni.
Ahogy haladtak a barlang mélye felé, eszébe jutott valami furcsa. Halkan megköszörülte a torkát, nehogy megijessze a fiút, majd megszólalt:
- Nem találkozhatunk össze senkivel idebent?
Aslios hümmögött.
- Érdekes kérdés. Úgy vélem, hogy nem. Egyelőre azt sem tudom, hogyan jönnek át a barlangokon. Nincs kizárva, hogy a sas segít nekik, vagy rosszabb esetben ők is ismerik a zsinórokat. Talán ha más csillagra mennek, akkor kikerüljük egymást.
- És ha pont ugyanonnan jönnek, ahova mi megyünk? - tette fel a bónuszkérdést a lány, mire társa csak csettintett a nyelvével.
- Nos. Ezt ne akarjuk megtudni. Bízzunk benne, hogy ez nem történik meg.
Gabriela remélte, hogy ez ennyiben is marad, és nem kell egy koromsötét barlangban kardot rántaniuk hat másikkal szemben. Még a gondolat is hajmeresztő volt.
Por szállt az arca elé. Eltakarta a szemét, majd automatikusan felhúzta a csuklyáját.
Danon már majdnem teljesen besötétedett, mire kiérkeztek. A sziklacsoport, ami mögé mindig elrejtőztek, most éppen félig látszott ki a homok alól. Úgy tűnt, Aslios nem elégedett a búvóhellyel, mégis elindult felé. Gabriela remélte, hogy ennek ellenére kicsit pihennek, mielőtt a fiú megint meggondolja magát, és rohanniuk kell.
A szikla mögött végül teljesen elernyedt, de megpróbált nem azonnal elaludni. Aslios felvette az őrhelyét a szokott sziklaperem mellett, és a barlangra meredt. A lány időnként belecsípett a saját karjába, hogy a fájdalomtól ne tudjon elaludni. A csillagok erőteljes fényénél mindent látott, így a tájat fürkészte. A fiú elkapta a fejét a sziklától.
- Itt vannak! - bújt le hirtelen.
A szél egyre erősebben fújt, ezért nem hallották a követőik lépteinek zaját. A homok eltompította a hangjukat, már ha volt egyáltalán. Óvatosan kilestek a csipkézett szélű szikla mögül. Gabriela moccanni sem mert, csak elfehéredett ujjakkal markolta a csomagja szíját.
Aslios hirtelen odaintette magához, és hangtalanul elmondta a tervet.
- Elindultak az ellenkező irányba. A sas nem vett észre minket. Ha jelt adok, gyorsan visszafutunk a barlanghoz. Uule lesz a cél. Markold meg a kezem, nehogy elengedd! Igazodj a tempómhoz!
Gabriela dobogó szívvel ragadta meg társaa kezét. Úgy szorította, hogy az ujjai reszkettek bele. Aslios görnyedt háttal kinézett a kövek mögül, lassan húzni kezdte a lányt, majd mindketten szaladni kezdtek. Most nekik is hasznukra volt a homok, hiszen szinte hangtalanul haladtak előre.
Gabriela a barlangtól néhány méterre hátranézett, és felsikoltott:
- Észrevettek minket!
A fiú gondolkozás nélkül húzta elő a kardját. Ilyen közelről azt is látták, hogy a hat támadó mindegyikén sötét útiruha van, és valamennyien zöld színű köpenyt viselnek. Egyikük sem viselt magán címert, így nem lehetett tudni, melyik csillaghoz tartoznak. Mindegyikük kezében másféle fegyver csillogott, és Gabriela ijedten meredt a hosszú lándzsákra, amiket a hátukra erősített bőrtokból rántottak elő. Az Ashur nevű sas élesen vijjogva körözött felettük.
Az első férfi azonnal rájuk rontott. Összecsapott a fiúval, aki állta a csapásokat. Nem támadott vissza, ami megrémítette a lányt. Az egész napos hajsza kimerítette őket, amiért képtelenek lesznek kikerülni a hat támadó gyűrűjéből. Neki nem volt fegyvere, így nagyon haszontalannak érezte magát.
- Elkaptunk benneteket! - Gabriela felismerte a főnök hangját, aki felfedezte őket a darói barlang tetején. - Dobd el a kardot, kölyök!
Aslios nem fogadott szót. Fegyverével a kezében zihálva körbenézett, majd mélyen belenyúlt a zsebébe.
- Kapaszkodj belém! - szólalt meg alig hallhatóan, és a lány engedelmeskedett. Ujjai a fiú köpenyébe vájtak.
Hogy mi történt azután, rejtély volt a számára. A fiú zsebéből kivillant az attakő fénye. Az egyik pillanatban még homokot sodort a szemükbe a szél, a másikban pedig egy hajó fedélzetén álltak. Fejük felett lobogott az égszínű vitorla, kötelek hevertek a fényesre sikált fapadlón mindenfelé, és egy teremtett lélek nem sok, annyian se voltak a fedélzeten. Az ég felettük aranyszínű felhőkkel volt teli.
Aslios megkönnyebbülten felsóhajtott. A kard súlya lehúzta a kezét, látszott rajta, hogy hosszú idő után most vesz először nyugodtan levegőt. Leeresztette válláról a csomagját, nem törődve azzal, hogy a nedves padlóra kell letennie. Ránézett Gabrielára, aki még mindig kapkodva szedte a levegőt.
- Jól vagy? - kérdezte, és finoman lefejtette a lány mereven kapaszkodó ujjait a karjáról.
Gabriela zavartan bólogatott. Nem tudta, mi ez az új helyszín.
- Semmi bajom. Hol vagyunk?
Pillantása egy hatalmas ágyún akadt meg, majd egy szépen összetekert halászhálón. Aslios megint sóhajtott egyet, aztán megnyugodva ránézett.
- A legjobb helyen. Ez a Kaméleon."
/Részlet az Adelin és Ettran című kötetből/
*
*
*
"Gabriela kenyeret dagasztott, húst vágott, gabonát méricskélt egy kisebb helyiségben, amíg az asszony a konyhában kavargatta az ételt. Sűrű levest készítettek rengeteg hússal, mellé pedig frissen sütött, ropogós kenyeret. A lány élvezte a délelőttöt, mert nem volt ideje gondolkodni a történteken. Myrta nagyon vidám volt, érezhetően sok időt töltött korábban egyedül főzés közben. A kis főzőhelyiséget rendbe rakták még ebéd előtt. A tüzet hagyták parázslani, hogy az étel ne hűljön ki ebédig. A kis cipók egy kosárban várták, hogy kiosztásra kerüljenek.
Myrta telemert két tányért. Még a csengőszó előtt nyugodtan megebédeltek, miközben vidáman cseverésztek.
- Ha elvitted a fiúknak az ebédet, estig nincs rád szükségem - nyitotta ki a lány előtt az ajtót. - Robolad valószínűleg a kapitányi hídon van. Egész délelőtt nem láttam kint. Ha kérnek még, akkor jöjjenek hozzám.
Gabriela óvatosan egyensúlyozta a tányérokat a cipókkal, ahogy kilépett a fedélzetre. Sietett, nehogy kihűljön az ebéd. Aslios nyitott neki ajtót, amikor megérkezett.
- Nem hallottunk csengőszót - jegyezte meg, amikor a lány belépett a kapitányi hídra.
- Myrta szerette volna, ha időben ételhez juttok - mosolygott Gabriela, és miután jó étvágyat kívánt Roboladnak is, közölte Asliosszal, hogy egy kicsit alszik estig, mert Myrta várja vissza vacsorát készíteni.
Már félúton volt visszafelé, amikor eszébe jutott, hogy nem adta át az asszony üzenetét a repetáról, így gyorsan megfordult, hogy bepótolja a mulasztását.
Épp felért a lépcső tetejére, amikor egy mondat megtorpanásra késztette.
- Nyugodtan itt hagyhatod Gabrielát. - Robolad beszélt.
- Köszönöm - hálálkodott a fiú.
- Meddig leszel távol?
- Nem sokáig. A fogadás holnap este lesz, feltételezem, legkésőbb hajnalban visszatérek.
Gabriela méregbe jött. Nem hitte el, hogy Aslios éppen a fogadás napján akarja őt egyedül hagyni. Épp eleget hallott. Lefelé rohant a lépcsőn, nem érdekelte, hogy hangos, csak az első dühét szerette volna kiadni valahol, ahol egyedül lehet.
Hirtelen lépteket hallott maga mögött.
- Állj meg! - Aslios volt, így még inkább sietett. - Állj meg, légy szíves!
Lecövekelt a fedélzet közepén, és szembefordult a fiúval. Kedves mosolyt erőltetett az arcára, miközben majdnem szétvetette a düh.
- Igen.
- Mit hallottál? - Társa zihált a sietségtől.
- Túl sokat.
Gabriela sarkon fordult, és lesietett a szobájukhoz vezető lépcsőn. Alig várta, hogy magára zárja az ajtót. Már rátette a kezét a kilincsre, amikor Aslios utolérte.
- Félreértetted.
- Nem értettem félre semmit. - A lány vívódott: nem akart vitatkozni, de közben tudni szerette volna, miért kellene a Kaméleonon maradnia. - Jó a fülem.
- Ha adsz egy percet, elmondom, mi történt - állt meg előtte a fiú, ezért Gabriela úgy döntött, hagyja beszélni.
- Remélem, jó okod van rá.
Bementek a kabinjukba, és halkan becsukta maga után az ajtót. Gabriela megállt az ablaknál, onnan nézte Asliost.
- Hallgatlak.
A fiú sóhajtott.
- Nival itt járt, amíg mi Ygnun voltunk - kezdte. - Roboladtól megtudta, hogy mi is idejutottunk, így hagyott nekem egy üzenetet. Leírta, amit tudtam, vagyis hogy a fogadást Iglisben eltolták, és hogy valószínűleg holnap este rendezik meg. Kaptam egy listát a számomra érdekes vendégekről, és feltételezhetően ott lesz mindenki, akivel nem akarom, hogy találkozz.
Gabriela értette is meg nem is. Mivel nem mondott semmit, Aslios folytatta:
- Tudom, hogy nehéz lesz elfogadnod, de az érdekedben döntöttem úgy, hogy itt maradsz, amíg én a fogadáson leszek. A Tanácsból Olivin biztosan megjelenik, de ott lesz még Tuga, Morell és Dalshir is. Többek között. Nem ismerem a további vendégeket, de nem vagyok biztos benne, hogy pont ott kellene lebuknunk.
A lány szíve minden ismert névre megdobbant, miközben tudta, hogy ez valószínűleg jó döntés a fiú részéről. De...
- Mindenki álarcban lesz, ha elfelejtetted volna - jelentette ki. - Senki nem fog minket megismerni, ha meghúzzuk magunkat.
- A Tanács ismer kiskorom óta. - Aslios összefonta a karját a mellkasán. - Nem hiszem, hogy egy maszk miatt nehézségekbe ütköznek. Valószínűleg egész este láthatatlannak kell tettetnem magam. Veled együtt ez lehetetlen lenne.
Gabriela mélyen beszívta a levegőt.
- És? Hogy képzelted az egészet? Itt ülök, amíg te a legnagyobb veszélyben leszel? Már csak Tuga miatt is kétszer meggondolnám, hogy odamenj.
- Mondtam, hogy nem fog látni senki - érvelt a fiú.
- Nem hiszem, hogy órákig kibírod, főleg hogy figyelned is kell közben. Elég egy apró kis hiba. Ráadásul, ha nem vagyok ott, és baj történik, akkor...
- Nem kerülhetek nagyobb bajba, mint tegnap - vágott közbe Aslios.
- Meghalhattál volna! - kiáltott fel Gabriela, elhallgattatva ezzel a fiút. - A szerencsén, a véletlenen, Ardón, vagy nem is tudom, min múlott, hogy most ép és egészséges vagy. Te vagy Serbenia következő királya! Én pedig a társad, aki nélkül egy tapodtat sem mehetsz sehova! - jelentette ki mérgesen, miközben határozottan nézte Asliost.
A fiú tűnődött.
- Igazad van - mondta végül. - De a döntésem végleges. Te többet érsz, mint én, ezért itt megvársz, amíg visszajövök.
- Semmivel sem vagyok több, mint te - válaszolt halkan Gabriela. Ezzel jobban magára vonta a figyelmet, mintha kiabált volna. - Tiéd a szél, enyém a víz. Emlékszel? Társak vagyunk. Együtt megyünk, együtt kerülünk bajba, és együtt mászunk ki belőle.
Aslios a fejét csóválta.
- Ezúttal más a felállás, Gabriela. Itt kell maradnod, mert... - Elharapta a mondatot, helyette határozottan felnézett. - Robolad megígérte, hogy vigyáz rád, amíg távol leszek. Törődj bele, kérlek!
- Nem.
A fiú hitetlenkedve meredt rá.
- Miért nem?
- Valamit nem mondasz el - jelentette ki a lány. - Ez nem az igazi ok, amiért nem viszel magaddal. Annyi helyen belefuthattunk volna bárkibe, de soha nem fordult meg a fejedben, hogy egyedül hagyj, és várjak rád.
Aslios arca nem tükrözött semmi gyanúsat, így Gabriela lassan odasétált hozzá, hogy közelről a szemébe nézzen. Állták egymás tekintetét.
- Biztos vagyok benne, hogy megint láttál valamit, ami miatt ezt mondtad. - A lány nem kapott választ, de érezte, hogy beletrafált. Társa már rég szabadkozott volna, így jogosan gondolt erre a lehetőségre. - Ha elmondanád, talán lenne megoldás rá, hogy mégis veled mehessek. Ne rázz le ilyen egyszerűen!
Aslios lehunyta a szemét, és kuncogott.
- Miért érzem azt, hogy átlátsz rajtam?
- Amióta eljöttünk, folyton együtt vagyunk - vonta meg a vállát a lány. - Még a Virtát is megszegtük a biztonságunk miatt. Alig volt idő, hogy különváltunk, és akkor is többnyire vitatkoztunk. Tegnap elmondtad, (...) hogy ami eddig történt, azt mind előre tudtad. - Gabriela elnevette magát. - Szerinted át tudsz verni? Már nem.
- Ilyenre nem gondoltam. Viszont tényleg jobb, ha nem mondom el előre, mi történik. Hátha máshogy alakul.
- Csak egyet árulj el! - győzködte a lány. - Én ott vagyok a fogadáson?
Aslios pár másodpercig vívódott, hogy válaszoljon-e, végül megtette:
- Igen.
- És ott történik valami, ami miatt te úgy gondolod, hogy jobb, ha nem megyek veled, igaz?
- Igaz.
- Vagyis ha itt maradok, akkor az a dolog talán nem történik meg, amit láttál. Jól gondolom? - A fiú bólintott. - Honnan tudta egyáltalán Nival, hogy újra idejövünk? - kérdezett hirtelen teljesen mást Gabriela. - Nekem sem volt róla fogalmam, hogy megint a Kaméleonon kötünk ki.
- Nival minden csillagon hagyott nekem üzenetet - adta meg a választ Aslios. - Még korábban kijelöltünk néhány rejtekhelyet egymás között, és remélte, hogy valahogy az egyiket megtalálom. Tudta, hogy ismerem a Kaméleont. Minden fontos dologról beszámol nekem, amit az összes megbeszélt helyen elrejt. Ez most épp a hajón hagyott üzenete volt.
- Ő ott lesz?
- Nem tudom. Lehet. Nival sosem teríti ki a kártyáit.
A lány mérgelődött, mert nem talált fogást a fiún.
- Veled akarok menni. Vállalom a kockázatot.
- Én viszont nem - jelentette ki Aslios. A tekintetén látszott, hogy már elhatározta magát. - Ígéretet tettem (...), hogy épségben és egy darabban visszaviszlek.
- Miért feltételezed, hogy ez a fogadás miatt nem így lesz?
- Te magad mondtad. - A fiú rámutatott a lényegre. - Láttam.
A lány nem tudott mást mondani. Aslios minden érvet elhárított, amitől nem lett boldogabb. Csalódottságában taktikát váltott: blöffölni akart.
- Előre szólok, hogy ha egyetlen szó nélkül elmész, és itt hagysz, akkor nem kell a hajón keresned a visszatérésed után - jelentette ki figyelmeztetően.
Aslios meglepetten kérdezett:
- Miért?
- Mert nem leszek itt. Olyan helyre megyek, ahol nem bukkansz rám. Hidd el, képes vagyok rá! - harciaskodott Gabriela.
A fiú szája mosolyra görbült. Tett egy lépést előre. Komoly és határozott volt.
- Én is figyelmeztetlek. Nincs az a csillag, ahol elbújhatsz előlem. Akárhol megtalállak. Jobb lenne, ha nem tennél ilyen kijelentéseket, mert nem fogod tudni betartani őket.
- Miért vagy ebben ilyen biztos?
- Hanalin azonnal megtalál. - Aslios hangja elhalkult. - Esélyed sincs.
Gabriela tudta, hogy a fiú igazat mond, és a vándorlelke ráakad bárhol, amint eltűnik. Az aser mori börtön esete eszébe juttatta, hogy különleges kapocs van köztük. A Föld se volt elég messze, mert a fiúval épp ott találkoztak először. A legkisebb esély volt rá, de mégis így történt.
- Ne kezelj úgy, mint egy gyereket! - kérte alig hallhatóan. - Megígérted, hogy nem szakadunk el egymástól. Nekem nem tetszik, hogy egyedül leszel egy olyan helyen, ami talán az eddigi legveszélyesebb az egész utunk során.
Aslios eltűnődött.
- Értem. Csak a józan eszemre hallgatok, és ez felülírja az ígéretemet. Az életedet fontosabbnak tartom.
- Én meg a tiédet tartom fontosnak. Inkább maradj itt! Semmi értelme nincs az egésznek, ha azon a fogadáson történik valami visszafordíthatatlan. - Gabriela pillantása sokatmondó volt. - Féltelek.
A fiú szeme megrebbent.
- Nem véletlenül látom az egészet. Napok óta erről szólnak az álmaim, ami azt jelenti, hogy mindenképp ott leszek. Ezúttal azonban nélküled kell mennem. Nem bocsátanám meg magamnak, ha kárt okoznék benned. - Gabriela nem tudta mire vélni a kijelentést, ám mielőtt kinyithatta volna a száját, Aslios folytatta: - Enyém a döntés joga, és még mindig azt mondom, hogy itt maradsz.
Gyorsan ellépett a lánytól, az ajtóhoz ment, és magára hagyja őt a szobában."
/Részlet az Adelin és Ettran című kötetből/
Hosszabb beleolvasóért kattints IDE!