RÓLAM

Portré: Németh-Csóka Adrienn

Az olvasás, a könyvek mindig részei voltak az életemnek. A szüleim a mai napig szeretnek olvasni, és innen ered az irodalom iránti szeretetem.

Már az általános iskolában kiderült, hogy az olvasás az erősségeim közé tartozik, így szinte minden ünnepre, születésnapra, névnapra, karácsonyra könyveket kaptam. Nekem már teljesült a kívánságom, ha legalább egy kötet volt az ajándékok között. Ebben az időszakban minden érdekelt, de elsősorban a gyermekeknek szánt lexikonok, oktatókönyvek, élővilágos témájúak foglaltak le igazán.

A szépirodalom szeretete a gimnáziumi évek alatt fejlődött ki bennem, és ebben rengeteget segítettek az irodalomórák, amik számomra a nap fénypontját jelentették. Minden kötelező olvasmányt elolvastam, minden kérdést tudtam a röpdolgozatoknál, ismertem a szereplőket, láttam a történet összefüggéseit.

Ebben az időszakban kezdtem el magamnak írni. Kék golyóstollal, vonalas füzetbe, minden betűt kézzel. Tizenhat éves voltam akkor, és bennem volt a hajtóerő, hogy írhassak. Nem volt nap, hogy ne tettem volna. Inkább kinyomtam az ébresztőt, hogy még iskola előtt írhassak egy órát, délután a házi feladatot gyorsan megcsináltam, aztán megint csak írtam.

Elég termékeny időszak volt, regény regényt követett. A fióknak 8 könyvet írtam, az egyik ráadásul már akkor két részesre sikerült. Aztán elkerültem az egyetemre.

Talán nem meglepő, hogy ott is a magyar szakot választottam, elvégre nagyon közel éreztem magam ehhez a témához, és itt sem volt olyan olvasmány, amit ne olvastam volna el. Szerettem a szemináriumokat, a tanárok elképesztő motiváló erővel rendelkeztek, és így történt, hogy magyar irodalom és nyelvtan tanár lett belőlem.

A sors fintora, hogy épp ebben az időszakban pihent az írás, egyszerűen nem volt időm a sok tanulnivaló mellett, és akkor még nem is gondoltam, hogy ez lesz majd az út, amit választok. Diploma után jött az álláskeresés, majd rengeteg csalódás után a külföldi munkavállalás. Tíz éven át pihent bennem a dolog, semmi nem motivált, semmi nem késztetett rá, hogy tovább folytassam a megkezdett hobbit, pedig valahányszor rágondoltam, hatalmas energia szabadult fel bennem.

Házasság, családalapítás, két kisgyermek, monoton időszak után jött 2020, a lezárások éve. Megállt az élet. Mindenki a biztonságot jelentő falak mögött maradt, megszűnt a személyes kapcsolat az emberek között, és nagyon sokan nem tudtak mit kezdeni a hirtelen jött bezártsággal.

Hónapokig kerültem a témát, hogy nekem valami hasznosabb feladatom van, mint esténként bambán a telefont nyomkodni, és több dolgot is felvetettem magamnak, ami kimozdít a hétköznapi szürkeségből. Fellobbant bennem a szikra, és azonnal tudtam, hogy itt az idő.

Írni fogok. Soha nem érzett motiváció, húzóerő, pozitív életenergia áramlott az ereimben, és képes voltam minden fárasztó nap után este leülni, hogy alkossak. Találtam magamnak egy nyugodt kis sarkot, ahol berendeztem a kis oázisomat, a relaxpontot, és innentől kezdve nem volt megállás.

2021-ben elővettem egy 18 éves történetet a fiókomból, mert éreztem, hogy nemsokára újjászületik.